Merényi Dánielt a legtöbben Grafitemberként ismerik, jellegzetes stílusú rajzaival a Telexen és a Népszava hasábjain találkozhatunk, de időről időre a Borsod24 olvasóit is megörvendezteti alkotásaival. Kipróbálta magát reklámgrafikusként, designerként, kerékpárváz készítőként, de megfordult az Indexnél és a Comedy Centralnál is. Hosszú és színes pályafutással, több mint ötezer rajzzal a háta mögött jelenleg családjával Miskolcon él, fúr-farag és komolyzenét hallgat. Lapunknak többek között arról is beszélt, hogy milyennek látja a borsodi embert és miért rajzol egyre kevesebbet.
Felsorolni is nehéz, hogy mi mindennel foglalkozott az elmúlt években. Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy jobban szeret több kisebb dologgal foglalkozni, mert onnan több örömöt lehet begyűjteni. Jelenleg mi van a fókuszban?
Mostanában kicsit úgy működöm, mint a kínai cirkuszban a tányérpörgetők. Nekem is van jó pár tányérom: zajlik a kerékpárépítés, rajzolok a Telexnek, a Népszavának és a Borsod24-nek, vannak könyvillusztrációim és az új szerelem a klasszikus zene. Egyensúlyozok, de a legtöbb időmet az évekkel ezelőtt vásárolt borsodi házunk felújítása viszi el. Mindig is fúró-faragó ember voltam, most ezt kamatoztathatom: itt designer vagyok, kőműves, szárazépító és burkoló. Ez most egy szükséges elvégzendő feladat, jóval kevesebb időm jut egyéb dolgokra.
Két nyelven beszél, élt Olaszországban, mégis visszatért Miskolcra és itt tervezi a jövőt. Mi az oka ennek a ragaszkodásnak?
Soha nem volt problémám a borsodi élettel. Az Avasi Gimnázium után elkerültem a fővárosba, ahol lehúztam 8-9 évet. Milánóban dolgoztam reklámszakemberként, de éreztem, hogy ez nem az én életem, majd Észak-Olaszországban éltem pár évet, hogy egy ott élő mestertől megtanuljam a kerékpárváz készítést. Mindeközben családot alapítottam, négy év után haza jöttem és megnyitottam a saját műhelyemet. Nem az volt a cél, hogy mindent felégessek magam mögött. Igazából fel sem merült, hogy a fővárosban telepedjünk le. Szeretjük a természetet, itt laknak a szüleim és találtunk egy ideális családi házat. Ha egyszer készen lesz, itt el tudjuk magunkat képzelni.
Úgy tűnik, hogy a karikatúra műfaja elválaszthatatlan az aktuálpolitikától. Jut ideje arra, hogy figyelemmel kísérje a hely közéletet?
Nagyon sokáig nem akartam közéleti karikatúrával foglalkozni, nehezen fordultam rá, de végül meggyőztek arról, hogy érdemes ezzel foglalkoznom; így kezdtem az Indexnél. Be kell vallanom, hogy napról napra, hétről hétre egyre nehezebb, mert azt érzem, ugyanazokat a köröket járjuk. Rettenetesen korlátolt és kisstílű emberek kezében van az irányítás. Ugyanazt a csákányt bedobni ugyanabba a kirakatba hatszor nem lehet. Körülbelül ugyanannyi humor hozható ki belőle, mint amikor az egyik bohóc a másik arcába nyomja a tortát.
Bevallom őszintén nem nagyon követem a borsodi politikusokat. De ez a régió mindig az ostor legvégén van. Ennek ékes példája, mikor a választások környékén megjelent Bulgárföldön egy óriás molinó, amin Kiss János “garantálta”, hogy itt üzletközpont fog épülni. Könnyen ígérnek, de mindig szembejön az élet.
Az átlagember joggal feltételezheti, hogy karikaturistaként kicsit máshogy látja a karaktereket. Milyen egy borsodi figura Grafitember szemüvegén keresztül?
Ami ennek az országnak a legnagyobb erénye és hibája, az a túlélés képessége. Ezt hatványozottan látom Borsodban. Ha az élet ellehetetlenül, vagy irreálisan nehezebb lesz, akkor a borsodi ember megtalálja a kiskaput, felhív még valakit, inkább hátulról jön, így vagy úgy, de ez a régió mindig kimozogja ezeket a helyzeteket. Ezért nincs normálisan működő demokráciánk, ezért nincsenek helyükön a szakemberek, ezért nincs változás: a problémák így, vagy úgy megoldódnak és ezt eredményként mindig fel lehet mutatni. Ugyanakkor torokszorító látni, hogy mekkora feszültség és indulat van az emberekben ebben a megyében. Miközben ha Dunántúlon járok, nem feltétlenül ezt tapasztalom.
Egy tavaly februári klubrádiós műsorban azt mondta, hogy az utca embere már nem szívesen politizál, pedig ezekből az elkapott beszélgetésfoszlányokból remek rajzok készültek. Manapság mit tapasztal?
Ez azóta már megváltozott, létezik az a gázszámla, ami újra kinyitja az emberek száját. Főleg a boltban vannak szép jelenetek, amikor Pista bácsit visszafordítják a kasszától a harmadik tejjel, mert itt csak kettőt lehet venni. Minden reggel elmegyek a lányaimnak uzsonnát venni az Alfiba és ott azért vannak figurák. Nyitásra, 6 órára érkeznek a nyugdíjasok kristálycukorért és 2,8-as tejért. Hét óra előtt pár perccel befutnak a melósok, megveszik a klasszikus csomagot: az energiaitalt, a fél zacskó Fornettit és az erős paprikát. Utána jönnek a “jól szituált” apukák és anyukák, akik almát és péksütit vesznek a gyerekeknek. Ebben a reggeli fél órában nagyon szépet tudok meríteni. A miskolci villamos ugyancsak aranybánya, de ott ugyanazt hallom évek óta és őszintén szólva már unom. “Lányomék, fiamék haza jönnek Angliából, vagy nem jönnek. Főznék nekik valami finomat, de nem tudom kifizetni. A szomszédom ezért, vagy azért rohadék.” Ugyanazok a körök, kezdek kicsit belefáradni.
Mindeközben az életünk elmúlik, értékes évek mennek el. Magyarország lakosságának csupán egynegyede gondolkozik európaiként, a többieknek pedig elég, hogy máról hónapra élnek. Egyetlen megoldást látok, hogy az ember a saját és családja jövőjével törődjön. Mindenki építsen maga köré egy biodómot és törekedjen arra, hogy ebbe minél többen beleférjenek.
Kiemelt kép forrása: Athenaeum
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
